Ady Endre
Dóri(szerk.) 2006.11.21. 13:52
Új s új lovat
Segítsd meg, Isten, új lovaddal A régi, hû útra-kelõt, Hogy sóbálvánnyá ne meredjek Mai csodák elõtt. Az Irgalmatlant küldd társamnak, A rohanó, büszke hevet S az emberségem ezután már Legyen kegyetlenebb.
Ne rendeld romló nyájaidnak Sorsa alá a sorsomat, Az embered, ha nem ma-ember, Kapjon új s új lovat.
A nagy Nyíl kilövi alóla Kegyelmed egy-egy szép lovát, De ültesd szebb lóra az embert, Hadd vágtasson tovább.
A végesség: halhatatlanság S csak a Máé a rettenet, Az Embernek, míg csak van ember, Megállni nem lehet.
A nagy Nyíl az útját kiszabta, Teljes és nyugodt mámorok Célját áhíttatja süvöltve, Míg a Föld háborog.
Változat és Halál adódtak Belül egy-egy gyarló körön, De várja az Embert víg célja: Piros, tartós öröm.
Élet s Halál együtt-mérendõk S akit a nagy Nyíl útja bánt, Hadd, óh, Uram, szépülten futni, Megérkezett gyanánt.
Boldogíts, hogy a nagy Nyíl útján Megállás nélkül az Öröm Álmát álmodhassam magamba Minden mértföld-kövön.
Riadó, szennyes, kerge nyájak Ne állítsák meg új lovát Emberednek, hogy hadd nyargaljon Elõbbre és tovább.
A nagy Nyíl útján, meg nem állva, Hitesen és szerelmesen, Förtelmeit egy rövid Mának Nézze túl a szemem.
|